Összegyűjtöttem nektek a magyar kritikákat(mármint többségét), amelyeket az Alkonyatról írnak. Gondolhattam volna, hogy a kritikusoknak nem tetszik a produkció, mivel ugyebár amerikai, és a fél világ(jó majdnem az egész) szerelmes afilmbe, legyen az fiatal vagy idősebb. És persze elrepít egy olyan álomvilágba, amit a kritikusok emo-nak hívnak, hmmm...khmm. Nah mindegy persze hogy nem tetszik, ez nem egy magyar "szuperprodukció", mint pl a Valami Amerika...XD

est.hu
Sokféle variáció született már vámpírtémára, de eddig még egy marketingzseninek sem ugrott be, hogy gimis közegben végeztessen vérátömlesztést - pedig, mint láthatjuk, a siker garantált. Az Alkonyat világszerte olyan siker, amelyet producerek csak erotikusan túlfűtött részeg álmukban mernek egyáltalán remélni, pedig a recept tényleg egyszerű: a kedves, de magányos lány egy olyan sráccal jön össze a suliban, aki mindenki másnál másabb. Csakhogy a fiú bandája nem feltétlen örül az új jövevénynek, arról nem is beszélve, hogy néha embervért kell inniuk, mert ilyen nekik az anyagcseréjük, szóval sokan kerülnek döntés elé. Vagyis a Smallville és/vagy a Dawson és a haverok itt a Buffy a vámpírok rémével randizik, és a tiniknek minden eladható, ha az róluk szól, és legalább ketten azt mondták, hogy menő.
Az Alkonyatról pedig már sikerkönyv formájában is nagyon-nagyon sokan állították határozottan, hogy bizony menő. Azt pedig vegyük külön bónusznak, hogy egy olyan rendezőnőt találtak az aranytojás kikeltéséhez, aki némileg ért a tinédzserek lelkivilágához - Catherine Hardwicke a Tizenhárommal ezt már bizonyította -, és egy tényleg tehetséges lányra bízták a főszerepet. Kristen Stewart (Út a vadonba) ugyanis jóval érdekesebb és vonzóbb, mint bármelyik szomorú szemű, de gyors léptű vámpír, a Harry Potter-szériából ismert Robert Pattinson pedig minden filmbéli szupertulajdonsága ellenére elszürkül mellette. Persze ez azért is van, mert vámpír, és nem sok időt tölt a tűző napon...

napvilag.net
A legújabb pophisztériának nevezik, és a Beatles, valamint a Harry Potter-történetek sikeréhez hasonlítják máris az Alkonyat című tini vámpírfilmet. Az alkotás a bemutató hétvégéjén 70,5 millió dolláros (csaknem 15 milliárd forintos) bevételt hozott készítőinek. Ezzel a hétvége 12 legsikeresebb filmjének teljes mozibevételéből 44 százalékot szerzett.

halfpecssquad.blog.hu
Több millió eladott könyv, őrült rajongók tömegei, akiknek létszáma Harry Potter fantáborát ostromolja. Elkerülhetetlen, hogy a kvadrológia filmre kerüljön, kezdve az Alkonyattal. Na most, egy jó ideje két szó kering az agyamban, amiket a cucc sikeressége fogalmazott meg; miért is?Mire fel a nagy hepaj? Stepheni Meyer sztorija semmi unikumot nem tud felmutatni (ellenben, az említett Potter úrral, ugye), milliószor látott elemek köszönnek vissza, gyatrább tálalásban. Shakespeare leghíresebb szerelmespárja, vámpír köpenybe burkolva, ami minden bizonnyal 4-500 évvel ezelőtt nagyot ütött volna, de így a huszonegyedik században borzasztó elcsépelt. Bella (Kristen Stewart) új városba kénytelen költözni, a Washington állambéli Forks-ba, ahol apjával élhet együtt. Az új közeg természetesen új barátokkal is jár, így botlik hősnőnk Edward-ba (Robert Pattinson), majd egyenesen bele is esik. Ez a kapcsolat igen távolságtartónak bizonyul, egészen addig, míg Ed meg nem menti a lányt egy balesettől. Bella konstatálja, hogy Ed nem hétköznapi, emberfeletti erőkkel bír... Ed egy vámpír. Az már más kérdés, hogy ezt ha nem vágják a képünkbe, nem is gyanakodnánk, hisz ezek a vérszívók kasztráción estek át, minden mi egy vámpírt azzá tesz ami, hiányzik, Meyer kisasszony ragadozói abszolút nem fenyegetőek. És ezt ne fogjuk fel pozitívumként, nagyon gyenge alibi. A film valójában a rendezéssel és a forgatókönyvvel bukik meg (mindkettőt nő követte el, gyanús ez a feminizmus - mellesleg a rendező, Catherine Hardwick jegyzi a remek Lords of Dogtownt is, például), mert a lyukas markoknak hála, elképesztő unalmas lett a film, bevallom, valahol a közepén pár percre el is szundítottam, nem féltve a nyakamat. A közhelyes dialógusok, a lassú cselekmény roppant fárasztóak, főleg úgy, hogy szereplőink percenként böknek ki egy mondatot, az is három szóból áll, mindezt álmosító, életunt baritonnal. Színészeink játéka is, csak jóindulattal sorolható az 'elmegy' kategóriába, Pattinson szürke játéka volt a legjobb, míg Stewart az Into the Wild után, óriási csalódást okozott, alakítása értékelhetetlen, annyira próbálja eröltetni a rácsodálkozó tinit, hogy mi érezzük magunkat kényelmetlenül. A romantika, a karakterek közti vágyódás nem érzékelhető. Cam Gigander (Never Back Down), mint gonosz vámpír, egyszerűen röhejes volt, mint a legtöbb, három szereplőnél többet foglalkoztatott jelenet és a hanganyagok 70%-a. Hiába próbálja hitelesen ábrázolni a leányzók nehézségeit az író, ha semmi más nem működik (főszereplőkön kívűl, a fiatalságot is csúnyán a végletek közt mozgatja, meg ott van erre sok más sorozat..), a kamaszok beleélhetik magukat, találkozhatnak ismerős helyzetekkel, csak így a vámpír téma felesleges, de kell, egy berögzött szindróma, értem én. Valószínűleg ha infantilis tinilány lennék, nekem is jobban elnyerte volna tettszésem 10/4

origo.hu
Szerelem első véraláfutásig...
Alig éltük túl a High School Musical 3-at, máris újabb tiniőrület szedi az áldozatait a gyanútlan bakfisok körében. A Twilight - Alkonyat vegetáriánus vámpírjai nem a nyaki ütőerekre, hanem egyenesen a szív aortájára pályáznak, így rettegés helyett marad a csöpögés. Persze ez így is van jól, mondja a célkorosztályból verbuvált segédkritikusunk, a szülők pedig örülhetnek, hogy végre itt egy film, ami nem a vérengzést népszerűsíti, hanem az önmegtartóztatást. Tanulságos élmény volt egy hónappal ezelőtt a High School Musical 3 megtekintése, hiszen pár perc után azt éreztem, hogy tökmindegy mit gondol egy harmincéves kritikus a filmről, az úgysem fogja befolyásolni a muzsikaszóra vágyó tinik millióit. Szerencsére a várható siker felméréséhez remek segítőtársam akadt akkor 13 éves unokahúgom, Zsuzsika személyében, aki seperc alatt helyrerakott, hogy hova menjek a negatív hozzáállásommal. A gyümölcsöző együttműködés után Zsuzsika némileg neheztelt rám, hogy a cikkben (szerinte) alulreprezentált volt a véleménye, de gyorsan megenyhült, miután kritikusi vendégszereplése nem várt megbecsüléssel jutalmazta osztálytársai körében. Semmi akadálya nem volt tehát, hogy ismét igénybe vegyem a szolgálatait a Twilight - Alkonyat című új tinihisztéria objektívebb megítéléséhez. Azazhogy, egy aprócska akadály mégis akadt; Zsuzsika anyukája, azaz a nővérem aggodalommal fogadta, hogy a film vámpírokról szól és még azt is kiszúrta, hogy az alapul szolgáló sikerregény magyar kiadásán 16-os korhatár díszeleg. Nem győztem magyarázni, hogy az Egyesült Államokban minden tíz fölötti lány ezt a könyvet (vagy folytatásait) olvassa, és heteken belül itthon is iszonyú cikinek fog számítani, ha valakit nem engedtek el a szülei a Twilight moziváltozatára. Zsuzsika azzal érvelt, hogy a felnőttek szerint a Harry Potter utóbbi két része is túl félelmetes, míg ők halálra vihogták magukat a barátnőivel Voldemort ábrázatán, egyébként pedig stikában a Buffy-ból is látott már egy pár részt, és csak a dedósok ijednek meg holmi vámpíroktól. Az aduász végül szerencsére maga a Magyarországon frissen kiadott Stephenie Meyer-regény lett, hiszen a nővérem tíz oldal után levonta a következtetést, hogy ehhez képest az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei is kész pszicho-horror. Az immáron négy kötetre duzzadt regény-sorozat egyébként a Harry Potter-hez hasonlóan szépen előkészítette a filmadaptáció sikerét, de nálunk kétségtelenül deficittel indul az őrület, tekintve, hogy tini legyen a talpán, aki a könyv megjelenése és a film bemutatója között eltelt bő egy hét alatt elolvas 500 oldalt. Ezért hiába kérdezem Zsuzsikát, hogy vannak-e "twilightosok" az osztályában, megnyugtat, hogy barátnői egytől-egyig a Bravo Girl és az IM poszterein már kellően felfuttatott Rob Pattinson szép szemeiért nézik meg a filmet és jó, ha Mikulásra megkapják majd a regényt. Ennek ellenére nem vagyunk teljesen lemaradva, az interneten van magyar nyelvű Twilight rajongói oldal, amelynek készítői már jóval a hivatalos megjelenés előtt le is fordították az első regényt magyarra, azóta a kiadó persze levetette a kalóz-fordítást. Zsuzsikát tovább tesztelem, és megtudom, hogy az Interjú a vámpírral-t nem látta (hol van már, amikor a tinilányok arra vágytak, hogy Brad Pitt mélyessze beléjük a vámpírfogát!), a Penge-trilógiáról még sose hallott, Drakulával pedig csak a farsangi jelmezbálon találkozott. Kissé kezdek aggódni, hogy minden vérszívó-előműveltség nélkül sokkot fog kapni a filmtől, de félelmeim utóbb alaptalannak bizonyulnak. Sokkhoz közeli állapot ugyanis egyedül akkor éri Zsuzsikát, amikor feltűnik a színen Edward, azaz a 108 éves vegetáriánus vámpír, aki állatok elejtésével csillapítja vérszomját, de önmegtartóztatása veszélybe kerül, amikor beleszeret filmünk narrátorába, Bellába. Robert Pattinson félig James Dean, félig Dolce & Gabbana őszi kollekció, és korábban annyi ízelítőt kaphatott a tinibálványságból, hogy szerepelt a Harry Potter legutóbbi két részében. Ez persze korántsem készíthette fel arra, hogy most tinilányok milliói sivalkodnak, amikor meglátják, hogy "Edward, Edward! Harapj belém!". Angol nyelvterületen állítólag félelmetesebb a nézőközönségben helyet foglaló bakfisok reakcióit figyelni, mint maga a film. A sajtóvetítésen csak Zsuzsika sikkantana fel elolvadva a sápadt arcú, megasztáros frizurájú srác láttán, de gyorsan betömöm a száját egy kis popcornnal. Pattinson egyébként telitalálat a szerepre, bár legtöbbször csak Zoolander-arcot kell vágnia. Kritikustársam szerint "irtó helyes, mondjuk lehetne kicsit izmosabb és a következő részekre ki fog öregedni a szerepből, de egyébként nagyon hasonlít a Márkra, aki ugyanilyen kiszámíthatatlanul viselkedik velem". Hasonlóan jó választás Kristen Stewart (Út a vadonba) Bella szerepében, minden csetlő-botló mozdulatával hitelesen és bájosan tolmácsolja a kamaszkori szorongásokat (kicsit emlékeztet Evan Rachel Woodra a Tizenhárom-ból, ami már csak azért sem lehet véletlen egybeesés, mert azt a filmet is Catherine Hardwicke rendezte). Ők ketten lennének tehát az új évezred Rómeó és Júliája, Vic és Mathieu-je, Jack és Rose-a vagy éppen Füge és Ágotája. Az első egy óra után áldásom rájuk, Zsuzsikáról nem is beszélve. A könyvben több, mint 300 oldalon keresztül tart a felvezetés, amiből megtudjuk, hogy Edward vámpír, és az ősi mítosz bevett elemei (koporsóban alszanak, elpusztulnak a fokhagymától, keresztektől és a napfénytől) helyett ez azt jelenti, hogy egy kvázi-szuperhős. Stephanie Meyer azonban hosszú oldalakon ömleng hőse szépségéről ilyen stílusban: "Ő maga nem viselt dzsekit, csak egy szürke, V-kivágású, hosszú ujjú póló simult tökéletes, izmos mellkasára. Arca kolosszális diadalt aratott, amiért képes volt magára vonzani a szemem erről a testről!" A filmmel kapcsolatos első kellemes meglepetés az, hogy sikerült teljesen leépíteni ezt a nyálas vonalat és a suli-jelenetek kifejezetten szórakoztatóak és aranyosak. Kezdetben teljesen lényegtelen, hogy Edward és sleppje miféle szerzetek, a lényeg, hogy mások, és senki nem mer közéjük férkőzni ("Nálunk is van egy ilyen beképzelt emós banda az osztályban" - súgja a fülembe Zsuzsika). Szinte még egy vámpírfog se villan, ami egyrészt haladás a korral és szakítás a vámpír-legendákkal, másrészt viszont a kedvező, gyerekbarát korhatár-besorolást szolgálja. Önmegtartóztató szerelmesekből azonban nem lehet egész film-franchise-t felépíteni, így érződik a kényszer, hogy kell valami konfliktus és akció. Vad vámpírok be. Itt romlik el minden, ugyanis a gonoszvámpír-szál légből kapott, erőltetett és még egy 13 éves is érzi, hogy mennyire sántít: "Miért pont Bellát akarják elkapni, ha ott van egy egész városnyi ember?". A trükkök eléggé gagyik, és az is teljesen következetlen, hogy miért kell autóval üldözni egymást, ha a vámpírok egyébként szupergyorsan repkednek. Közben szépen elfelejtődik egy rakás szimpatikus mellékszereplő (családtagok, iskolatársak), sőt, részben a központi dilemma is. Zsuzsika kicsit szorongatja a kezem az izgalmak közepette, de utólag ő is bevallja, hogy sokkal jobban érdekelte volna az Edward-Bella szerelmi szál, mint az éhes vadvámpír. Az alkotóknak 100%-ig be kellett volna vállalniuk, hogy tinilányoknak való filmet készítenek, és nem erőltetni a szuperhősös-nagyotugrós vonalat.
"Mit gondolsz, vajon magáévá teszi végül Edward Bellát?" - kérdem kajánul Zsuzsikától a film után. "Én Bella helyében inkább hagynám, hogy vámpírrá tegyen, ha annyira szeretem" - hangzik a tanulságos válasz - "És te mit gondolsz?" - nyaggat. Megnyugtatom, hogy teljesen mindegy, hogy én mit gondolok, mert a Twilight sikere egy dolgot fog megtanítani a filmvilágnak (pár hónappal a Szex és New York, a Mamma Mia! és a High School Musical 3 nyomában), mégpedig, hogy a nőknek, lányoknak, bakfisoknak a moziban is meg kell adni, amire vágynak. Ők ugyanis a legmegbízhatóbb célközönség. "Ez azt jelenti, hogy szerinted ne hívjam el a Márkot, hogy megnézze velem még egyszer?" - kérdi Zsuzsika aggodalmaskodva, miközben ravaszul elsüllyeszti a film sajtóanyagait az iskolatáskájában.

pepita-magazin.hu/nem-bulvar.hu
Valójában sokkal fontosabb kérdések merülnek fel az Alkonyat című film kapcsán, mint hogy megfelelően bugyutára egyszerűsítették-e a dialógusokat ahhoz, hogy akár egy kiscsoportos óvodás is pontosan megértse azokat, vagy hogy a filmes adaptáció mennyiben tér el a regénytől és melyik a jobb, ha egyáltalán. Arról van ugyanis szó, hogy magát a könyvet is 14 év körüli lányok olvassák - no és persze idősebbek is -, a lényeg pedig, hogy a sztori főszereplőjében tulajdonképpen bármelyik emos kiscsaj magára ismerhet, hiszen Bella Swan egy csöndes, magába forduló, nem különösebben társaságkedvelő, folyamatosan valamilyen belső hibája miatt magát ostorozó lányka, aki természetesen "másnak" gondolja magát. Igaz, nem festi feketére a haját és a körmét, meg halálfejes pulcsit se hord extraszűk farmerrel, de ez már csak részletkérdés. Szóval ez a befordult, falfehér lány a film végére már simán kinyiratná magát szeretteiért, sőt, még azt is bevállalná, hogy örökre árnyékban éljen újdonsült szerelmével. A könyv hátlapján ez olvasható: "Mersz szeretni? Az életed árán is?" Nos, mi ez, ha nem egy nagyon rossz üzenet manapság, amikor gyerekek az interneten öngyilkosságukhoz keresnek partnereket.
Azonban ha túllépünk a fenti, nem is annyira elhanyagolható problémán, mindjárt arról is szó eshet, mit tud a regény mozgóképes verziója. Elsőként érdemes a film sminkeséről beszélni, aki az öttagú vérszívó családot olyan röhejesre mázolta, hogy csak néhány perces néma mosolygás után próbálhatok meg színészi teljesítményt keresni az egyszerre merev és bamba tekintetek mögött. A főszereplő párt alakító Kristen Stewart (Bella Swan) és Robert Pattinson (Edward Cullen) gyakorlatilag alig is használja az arcát, annál többször közelít a kamera szemeikre jelentőségteljesen a lehető legátütőbb hatás reményében. Az önmarcangoló vámpírfiú egyébként egész helyes lenne, ha arca nem lenne éppannyira erőltetetten fehér, mint egy frissen meszelt fal, és nem vitték volna túlzásba rúzs és a szemfesték használatát. Ettől egyébként az egész família olyan, mintha megdönteni készülnének a hosszú távú semmire nem gondolás világrekordját. Az újraházasodott, utazásra vágyó édesanyjától félig-meddig kényszerűségből az apjához költöző Bella hasonlóan keveset mond tekintetével, pedig ő nincs is erősen sminkelve.
A regény hosszasan ecseteli egyébként a lány belső vívódásait, és az olvasó gyakorlatilag minden egyes gondolatába bepillantást nyerhet, vagyis valamelyest megismeri a főhőst. A film azonban talán túlzottan is leegyszerűsíti a helyzetet, az pedig végképp nem igazán hiteles, hogy a regénnyel ellentétben Bella első napján az új suliban szinte azonnal óriási baráti körre tesz szert, pedig mint már fentebb említettem, meglehetősen befelé forduló, ráadásul filmbeli alakja nem is túl megnyerő és nem is annyira barátságos.A dialógusok? Az a kedvencem, amikor a tengerparton a Bellától két és fél centire álló srác szó szerint elkiáltja magát: "Cullenék sose járnak ide", majd néhány perc múlva egy másik srác megkérdezi a lánytól: "Meghallottad?" Nos, nyilván igen, mert a főszereplő halláskárosodása nem ismert tény, sem a regény, sem pedig a film tekintetében.
Végül a gonosz vámpírok, merthogy ilyenek is vannak a filmben, külsejükkel bizonyítják, hogy egyáltalán nincs szükség egy vödör mészre, ők, köszönik szépen, hosszú szőrmekabátban, bőrnaciban meg hasonló göncökben is épp elég dögösnek és félelmetesnek érzik magukat mindenféle szájbarágós utalás nélkül. Szóval, ha választani kell, én mindenképp a sötét oldal mellé állnék, ha csupán a külsőségeknél maradunk. De mi más alapján válogathatnék még?
Ami azonban vitathatatlan érdeme a filmnek, az az elképesztően zöld, hegyes-völgyes tájkép, ami szinte folyamatos háttérként szolgál, no és az ütős, erősen dárkos zenei anyag, melyet részben Carter Burwellnek, a zeneszerzőnek köszönhetünk, részben pedig például az egyik dalát a filmhez adó Muse-nak. E két dolog mégse menti meg az egészet, mindenesetre az emós világ magányos diáklányai most már megnyugodhatnak, mert ha normális pasit nem is találnak majd, azért valószínű, hogy egy hozzájuk hasonló, esetleg magát vámpírnak képzelő pasi biztos összejön.